Hihetetlen magabiztosságról árulkodik a lemez lecsupaszított hangszerelése, az editálás elhagyása, az analóg sound, és általában a produkció egésze, és könnyen lehet, hogy a Deftones a 2016-os Gore után megint megcsinálta az év legjobb albumát. 4.0

Érzékeny, hibátlan stílusérzékkel hangszerelt, 70-es éveket idéző pszicho-funky, zseniális énekléssel., úgyhogy az év férfi énekese nálam Eric Burton. 4.0

Jelenleg nem tudok kompromisszum-mentesebb albumot mondani az Alphaville-nél: atonális kortárs zenében és free jazzban gyökerező, bestiálisan brutális, avantgard black metal. 4.0

A számomra korábban nem különösebben izgalmas Trivium a pályafutása legjobb lemezét adta ki, amit nemcsak a jó dalok és az album jól megkomponált felépítése emel ki a tömegből, hanem a kivételesen kifinomult hangzása is: még a basszusgitár is végig kottázható. 4.0

A kifejezés eredeti értelmében vett progresszív metal: egyedi látásmóddal, remek ritmusokkal és dallamokkal, virtuóz hangszeres játékkal, bátos ötletekkel. 4.0

Nem vagyok nagy híve a távoli kultúrák motívumait felhasználó rockzenének, a folkmetaltól konkrétan sugárban okádok, viszont az Aeternam közel-keleti hatásokra épülő lemezei mindig kilóra megvesznek, ahogy most is. 4.0

Dúsan hangszerelt, izgalmasan harmonizált, néha vintage hangzásokkal operáló, de nagyon is mai rocklemez; a Rush-t idéző Bråtebrann pedig egy igazi csúcspont. 4.0

Megdöbbentően érett és belsőséges, nem trendire, hanem kortalanra producelt poplemez, amit nemcsak azért leng be az Alanis Morissette-hangulat, mert az egyik dalban közreműködik. 4.0

Kivételes pillanat, amikor a műfaj emblematikus zenekara egy ilyen bátor, izgalmas rimusokkal, sohasem hallott harmóniamenetekkel és szokatlan dalfelépítésekkel telepakolt lemezt ad ki, gondoljunk csak a évtizedek óta kockázatkerülő és folyamatosan önismétlő rock/metal ikonokra. 4.0

A titokzatos névtelenségban alkotó zenekar minőségi éneklést, zongorát és súlyos djent gitárokat egyaránt bevet a sokszínű lemezén. 4.0