A két évvel ezelőtti Cult of a Dying Sun okán kifejezetten magas elvárásaim voltak az új lemezzel szemben, de sajnos nagyot csalódtam: nem a "slágeresebb" megközelítés a probléma, sőt az kifejezetten jó irány lett volna, hanem az aránytalan, zagyva hangzás és a hamisan rögzített gitártémák. 2.0

Szerintem itt valami elcsúszott: a gitárok és a dobok nem túl jó hangzása miatt valahogy nem tud magával rántani a lemez melankólikus, komor világa. 2.0

A világból ki lehet kergetni a 90-es évek szintipopjával, és hiába tartom zseniális énekesnek és előadónak Gaga-t, ezt a lemezt akkor sem hallgatnám jó érzéssel, ha szuper slágerek váltanák egymást, így meg pláne. 2.0

Bár tisztán látom a lemez erényeit: a felszabadult kísérletezőkedvet és az előadás játékosságát, én inkább csak őszintén szorítok, hogy Apple közönsége visszaigazolja ezt az utat, mert engem ezek a dalok lefárasztanak. 2.0

Bár rossz előérzetem volt a lemezzel kapcsolatban, szerencsére egész élvezhető lett, természetesen az Ozzy rajongók számára, ami ugyan én nem vagyok, de azért max riszpekt a legendának! 2.0

Unalmas harci metál a szokásos csordavokállal, olasz táncdalfesztiválos dallamokkal, ékegyszerű dobtémákkal, semmitmondó szövegekkel és nagymama-kompatibilis gitérhangzással. 2.0

Tipikus, edzéshez tervezett pumpálómetal, amit abban a pillanatban el is felejtesz, ahogy leteszed a súlyzót. 2.0

Erről a lemezről egyetlen dal sem kerülhetne fel egy Green Day bestof-ra, és ezzel minden érdekeset el is mondtam. 2.0

Gyámoltalan, arctalan poprock a korábbi One Direction tagtól, aki hiába próbál némi Oasis-es hatással valós mélységet, komolyságot adni a daloknak, valahogy nem áll össze jó produkcióvá. 2.0

A zenei szaksajtó által körberajongott, de valójában teljesen túlértékelt Dan Bejar lemez egy erőltetetten a 80-as éveket idéző, melankólikus szintipop, nem igazán jó dalokkal, nem igazán jól elénekelve, igénytelen hangzással. 2.0