A The National ezúttal is megbízhatóan hozza a melankólikus artrockját, ezúttal a korábbiaknál intimebb megközelítésben, ami a rajongóknak minden bizonnyal kánaán, és megfelelő hangulatban nekem is. 4.0

A hegynyi túlhájpolt, túlproducelt, de szerény beltartalmú raplemez között üdítő folt Denzel Curry: a gangsta rap kiemelkedő színvonalú zenei kísérettel párosul. 4.0

A lengyelek a kivételesen organikus gitár-dob együttműködés és feladatmegosztás miatt az atmoszférikus black metal szintér egyik azonnal felismerhető zenekara, és most megcsinálták az eddigi legjobb lemezüket. 4.0

Az Opeth új lemeze akár ikertestvére is lehetne az előző Sorceress-nek: az analóg szintetizátorok és effektek hangzásformáló szerepe, valamint a Queen- és Muse hatások ugyanúgy erősek, és a színvonal sem csökkent. 4.0

Sajnos valószínűleg Jonathan Davis feleségének halála rázta fel annyira a zenekart, hogy egy sötét és erőteljes lemezzel deklarálják: még a sokadik albumra is több kreatív energiájuk maradt, mint másoknak sz egész pályafutásukra összesen. 4.0

Guthrie Govan gitáros fúziós dzsesszt és progrockot ötvöző triójának új albuma, színes, szerethető lemez egy nehéz stílusban. 4.0

Borús hangulatú, akusztikus-gitár központú, hip-hop elemeket felvonultató, nagyon jól megszólaló lemez Joy Divison és Dead Can Dance hatásokkal a korábbi Tiger Jaw frontember Adam McIlwee-től. 4.0

Jasmin Saarela manírmentes, bombasztikus hangja a főszereplője ennek az alapvetően epikus dalokat tartalmazó albumnak, amit leginkább a Florence + The Machines pszichedelikus verziójaként tudnék jellemezni. 4.0

Számomra ez az igazi, előremutató rockzene: amolyan Baroness és Mastodon módra dallamos és befogadható, benne van az Incubus stílusokon átívelő kísérletezőkedve, és zsigeri módon energikus. 4.0

Szerintem az instrumentális poszt-metal jelenlegi legjobb zenekara a Russian Circles, ez pedig a pályafutásuk legjobb lemeze. 4.0