Az alapvetően balladisztikus és nosztalgikus album valódi erősségei a dalszövegek és Amy Boone kifejező hangja.
3.0

Fárasztóan semmilyen black metal keménykedés rossz keveréssel.
2.0

Minimalista, lassan hömpölygő postrock, dalok a veszteséghez és elmúláshoz.
3.0

Eklektikus, az irritáló és az elragadó között egyensúlyozó, teljesen természetes hangzású indie-pop lemez pár meglepő harmóniával.
2.5

A dalok értékeit elfedő hangzás lehetetlenné teszi, hogy egyetlen pillanatra is megragadjon ez az alapvetően egyébként kedves és pofonegyszerű indie lemez.
1.5

Ha összeeresztjük a black metalt a csizmaszárcsapkodós kocsmazenével és egy nem túl jó dobossal, abból bizony igen nehéz jól kijönni, most se sikerült.
1.0

Az ilyen nyugis elektro zenéket keverik a fesztiválok afterfilmjei alá, és hiába haknizik pár sort Wiz Khalifa, ez a jól szóló iparosmunka is pont ott végzi majd.
2.5

Mostanában rövid albumokra álltak rá az industrial/death virtuózai és ebből a szétkompresszált, brutális zenei intenzitásból tényleg elég kétévente 25 perc.
3.0

Bár lehet, hogy a barcelonai legények ezzel a sok erős részt tartalmazó anyaggal rögtön megcsinálták 2019. trash metal lemezét, én kétlem, hogy ekkora nosztalgia faktorral be lehet tölteni a Slayer után tátongó űrt.
4.0

A magabiztos és potens dalszerzői munka forradalmi újítások nélkül is stabilan hozza a nagyon is élvezetes, hamisítatlan svéd metalt.
4.0