Számomra a semmiből jött ez a lemez, ami a nemzetközi trash metal mezőnyben is a legjobb idei produkciók közé tartozik.
3.5
Számomra a semmiből jött ez a lemez, ami a nemzetközi trash metal mezőnyben is a legjobb idei produkciók közé tartozik.
3.5
Ritka erős, hatásos és remek dallamokkal operáló lemezt készített a Slipknot, a pályafutásuk egyik legjobbját, az Unsainted vagy a Critical Darling simán egy lapon említhető az olyan klasszikusokkal, mint a Duality vagy a Sulfur.
4.0
Sokszor emlegetem, hogy szerintem a Kreator a trash metal Boney M-je, nos a Borknagar pedig a death metal A-Ha-ja, legalábbis ennyire popos, kertvárosi jólétet árasztó zenét senki más nem csinál ebben a stílusban.
2.5
A Hatebreed torka nem távolodott el a zenekara világától, energiabombaként rendben van a lemez, de a számos közreműködő vendég sem tudja igazán változatossá tenni.
2.5
Az év egyik legérdekesebb kísérlete ez a pszichedelikus, black metalos elemekkel és analőg szintetizátorokkal dúsított, repetitív, törzsi zene, részben az Oranssi Pazuzu tagjainak előadásában.
3.5
Humoros, szerethető és önironikus poplemez, de nem hagy nyugodni a kérdés: ha tudnak olyan dalokat írni, mint a High As A Kite vagy a Zombie Bastards, akkor miért nem erőltették meg jobban magukat?
2.5
A leginkább a Fates Warning énekeseként ismert Ray Alder egy dalközpontú, a fő zenekaránál intimebb hangulatú lemezt készített, ami szerintem a nagyon magas színvonalú pályafutásának csúcspontja.
4.0
13 év és 4, sokmillió példányban elkelt ikonikus lemez után esély sem volt rá, hogy a Fear Inoculum felérjen a várakozásokhoz, és érdemei elismerése mellett én is azt gondolom, hogy a néha a kelleténél hosszabban kifejtett témák esetenként elmaradnak az Ænima és a Lateralus szintjétől.
3.5
Szerintem Lana Del Rey mondanivalója innen, Közép-Európából aligha érthető, hiszen a szövegei tele vannak olyan utalásokkal, melyek a mi kultúrkörünkben szinte ismeretlenek, de azt egyértelműen kijelenthetjük, hogy minden korábbinál jobb dalok és elképesztően kifinomult hangszerelés hozza el a tőle megszokott melankólikus hangulatot.
4.0
A 90-es évek aranykorszaka, amikor sorban adták ki a hibátlan mesterműveket az Images and words-től a Metropolis II-ig, már aligha ismétlődhet meg, hiszen Kevin Moore és Derek Sherinian, a két korábbi billentyűs dalszerzői potenciálját nem tudták pótolni az egyébként fantasztikus zenészek, de a Jordan Rudess-korszak legjobb lemezét azért elkészítették.
3.5